Magamról

Ha alkotok, azt inkább a saját kedvtelésemre teszem, nem azért, hogy valakire is rátukmáljam a műveimet. A ,,csatatér’’ egyik oldalán kiválasztok magamnak egy ,,küzdőteret’’, munkalehetőséget, és aztán ,,mindent bele!’’ jelszóval, a legnagyobb ellenféllel: önmagammal vívom harcomat.
Végre riválisa lett ecsetemnek a véső, és a karomat remegtető bunkó. Az alkotás kalandjaiban izgalmat keltő örömök tapadnak a verejtékben csillogó, immár barázdált homlokomhoz.
Munkámban a látvány nélküli hangulatot keresem, ami kullancs módjára izmaimba tapad. Szobraimban lesem a fában sercegő szú természetrajzát. A lerakott peték már falatozzák képeim és szobraim álmait.
Az agónia felé száguldva az idő int, és megszólal bennem egy hang: ,,Kitérőkre ne vesztegess időt! Siess a biztosra! A benned levőket szedd szét forgácsaira, és ne kívánj hazugságot a művészettől.’’

Életem útja

Csantavéren születtem 1939. május 14-én, háromgyermekes családban. Szüleim szakmunkásokként keresték meg a kenyérre valót. A falusi élet sokféle munkára megtanított, s a többi között szorgalomra, korán kelésre is. Szabadkán kisérettségiztem, majd a fémipari szakiskolában diplomáztam 1958-ban. Szerszámtervezőnek vettek fel a Sigma vállalatba. A katonai szolgálat letöltése után folytattam a munkát, majd családot alapítottam. A feleségem tanítónőként Kispiacon helyezkedett el, lakást is kapott, mellette tiszteletdíjasan magam is tanárkodhattam, műszaki oktatást adtam elő. 1968-ban beiratkoztam a főiskola fizika–technika szakára, s 71-ben oklevelet szereztem. Dolgoztam Oromon, majd a szabadkai Kizur István Általános Iskolában és a Žarko Zrenjanin Speciális Iskolában. Két fiúgyermekünk született. Nehezen, de megépítettük a házunkat, méghozzá oly módon, hogy készítettem egy vályogverő gépet, a kész válykot eladtuk, és az árán vásároltuk az építőanyagot. Különféle gépeket terveztem és készítettem, a többi között asztalos-, modellező- és univerzális minigépet, az iskolának megszerkesztettem az alkalmazható pirográf készüléket, transzformátorokat gyártottam, többfajta hegesztőgépet, fűrógépet, szalagfűrészt, gyorsvágót, parkettacsiszolót, vibrációs asztali fűrészt stb.
Diákjaimmal az ország minden részéből ,,szállítottuk’’ haza a különféle műszaki versenyeken szerzett legcsillogóbb érmeket, elismerő okleveleket. Talán még megtalálhatók valahol, de ki kíváncsi már rájuk, hiszem akkor is csak statisztikai adatként fogadták őket az iskolában, de bennem és tanártársaimban még élénken élnek az élmények. A legnagyobb megnyugvás számomra, hogy találkozom mérnökökkel, műszaki szakemberekkel, akiket megtanítottam a tolómérce, az amper-, a volt- és ohmmérő használatára, és arra, hogyan kell rajzolni, fűrészelni, esztergálni – és a semmiből életművet alkotni. Házépítés közben is gyakoroltam a műszaki szaktudásomat. A víz és a villany bevezetésétől kezdve a csempézésen át a kanalizáció kiépítéséig mindent én csináltam. Kispiacon én fúrtam az első kutat 1964-ben. Továbbá én restauráltam a szabadkai Városháza tornyán található kovácsoltvas elemeket 1974/75-ben. Elkészítettem a palicsi verseny céljaira a jégvitorlás ,,Forma 1.’’ típusát, 1978-ban. A rendszerváltás után, 1995-ben a Városháza tornyáról leszereltem a csillagot, s visszahelyeztem a keresztet.
Jelenleg nyugdíjasként próbálom pótolni azt a harminc évet, amit tanárként kihagytam a művészi továbbképzésemből.

Művészi munkásságom

Az első rajzaim, amelyek elindítottak e nemes mesterség útján, Alsó-Ludason készültek 1953/54-ben. Az ötödik osztályos rajzaimon, festményeimen még Ivanyos Sándor rajztanár neve és osztályzata található. A középiskolai képzőművészeti pályázatokon már díjnyertesként szerepeltem. Iskolát változtattam, így nem valósult meg álmom, hogy szobrász vagy festő legyek. A szakma végzése közben foglalkoztam képzőművészettel. 1956-ban az akkori Matko Vuković Bútorgyárban megnyílt az első önálló kiállításom: akvarell és olaj technikával készült alkotásokat tettem közszemlére. A másodikra és harmadikra 1961-ben Abbáziában, Rijekán és Bakarban került sor.
Társas kiállításokon, illetve tárlatokon 1972 óta szerepelek, főként az akkori Munkásegyetem szervezésében, Szabadkán, Becsén, Eszéken, Zomborban, Újvidéken, Szegeden, Becsén…
A termékenyebb éveim – népművészeti vonalon -- 1988-ban kezdődtek, a népi hagyományokat őrző és ápoló szabadkai Etno camp táborban, amelynek alapító tagja vagyok, máig is fafaragást tanítok ott.
1989-től kezdve Almási Gábor szobrászművészhez jártam szakmai beszélgetésre és tanácsadásra. Az ő szobrai és domborműveit szemlélve sokkal határozottabb lettem. 1974-ben a szabadkai Kizur István iskolában felavatták Almási Gábor névadó szobrát, s vele együtt leplezték le az én fémből, hegesztett technikával készült domborművemet.
1993-ban hárman megalakítottuk a Népkör Hobbi Művészeti Csoportját. 1995-ben alapító tagja voltam a szabad művészek klubjának.
Az Etno camp munkája ismét változást hozott az életembe, közelebb kerültem a népművészethez általa. Számtalan hazai és külföldi alkotótáborban dolgoztam, és állítottam ki a fafaragásaimat és a szobraimat. 1994 óta állandó tagja vagyok a békéscsabai nemzetközi fafaragótábornak. Székelykapukat, kopjafákat, haranglábat, erdei imaházat, szoborpadot, és népi dísztárgyakat készítettem. Talán a hála jeléül kérésemre egy tölgyfából készült haranglábat adományoztak a Népművészeti Nemzetközi Fafaragó Tábor résztvevői Szabadka önkormányzatának és lakosságának, amit a Zentai úti temetőben állítottak fel a megtorlásként kivégzett magyar lakosság emlékére.
2004-ben részt vettem egy a Szlovák Kultúrház által szervezett kiállításon, amelyen faragott tükörkeretek kerültek bemutatásra.
2002/03 óta állandó tagja vagyok a Q-képzőműmészeti csoportnak. E munka során sikeres alkotások születtek és részt vehettem a lakiteleki képzőművészeti művésztelep kéthetes munkájában, valamint annak kiállításán 2006-ban.
A 2000. millennium alkalmából Budapesten ott lehettek a munkáim a Kárpát-medencei magyar képző- és iparművészekéi között az alkalmi kiállításon. Ebben az évben Csantavéren is kiállítottam 21 domborművet és fafaragást a szülőfalum tiszteletére.
1999 óta a Palics—Ludas Művésztelep állandó tagja vagyok. 2001 óta rendszeresen részt veszek a szabadkai amatőr képzőművészek tárlatán is, s tagja vagyok a Mai Magyar Képző- és Iparművészek Társaságának. Négy alkalommal állítottam ki a Grafoprodukt szervezésében az általa szervezett művésztelepen készült munkákból (2001, 2002, 2003, 2004) a Szent István-napi ünnepek alkalmából.
A hosszú évek alatt megismerkedtem a tűzzománc technikájával. Égetőkemencéket készítettem hozzá. Eddig 48 ilyen munkám született meg, 9 darab külföldre került. Továbbképzési szándékkal 2006-ban részt vettem Stekli Zsuzsa tűzzománcfestő művésztelepén Bonyhádon. Tanultam és tanítottam a rézlemez kovácsolásának és domborításának több fajtáját Szarajevóban, e művészet őshazájában, és reszt vettem tematikai kiállításokon is. Népi fafaragással és hangszerkészítéssel is foglalkoztam, több citerát, kavalt, furulyát, és ütőgardont készítettem saját tervem alapján és magam végeztem a hangolást is. Használati tárgyként evő- és ivóeszközöket, valamint díszítőfaragásokat kreáltam.
A csontból, fából, bőrből készült munkáim közül kiemelném a furulyakést, a Hortobágyi csikósokat, a sótartókat, ivócsanakokat, az Öreg juhászt, a paprikatartókat, a csikófejes dugót, a pálinkáspoharat stb.
A megmaradt vasmunkáim közül pedig a vaskakast (az oromi iskolában található), és Kizur István néphős emléktábláját (B. F. tulajdona).
Végezetül üzenem minden művészetszerető embernek, hogy valamennyi művészi és kézműves tevékenység széppé és boldoggá teheti az idő perceinek múlását, akárcsak az is, hogy az ember néha ,,művészként’’ dolgozhat barátai társaságában.
Tisztelettel:

Bozsik Ferenc

Oldal: Magamról
Bozsik Ferenc fafaragó,szobrászművész. - © 2008 - 2024 - bozsikferenc.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat